Visszacsatolás

Feedback

Placebo hatás: Fejben dőlne el?

2017. július 03. - Feedback

Az orvostudomány megosztott és vitatott témája, a hatóanyag nélküli szer működése, a placebo hatás. Működését még a szkeptikusok sem cáfolják, ám egységes véleményt nehezen találni a témáról. A placebohatás fejben dőlne el? Pozitív és negatív gondolatok befolyásolhatják mindennapi életünket.

A placebo kifejezés már a 18. század óta létezik, mint orvosi fogalom. A szó jelentésén először a hatástalan szereket és gyógymódokat értették, majd döbbenve figyelték meg, hogy annak ellenére, hogy az orvosságokban nem volt semmi, a betegek állapota mégis javult.

A placebo első feljegyzése a második világháborúból ered, ahol egy Henry Beecher nevű amerikai orvos ápolónője sóoldattal helyettesítette a fájdalomcsillapítót. Meglepetésükre a fájdalom ugyanúgy csökkeni kezdett a sérülteknél, mintha hatóanyagot kaptak volna. Az orvost annyira foglalkoztatta az eset, hogy 1955-ben „The Powerful Placebo” néven tanulmányt indított el. Ennek hatására az amerikai kongresszus kénytelen volt a gyógyszerek kötelező teszteléséről törvényt hozni. A tesztelések pedig további elképesztő eredményeket produkáltak.

ma17_page_059_image_0001sm-1.jpgEgy houstoni korházban például Dr. Bruce Moseley sebész, kiválasztott tíz térdműtétre váró személyt. A betegek ugyanabban a hitben hagyták el a kórházat, hogy átestek a kezelésen és minden rendben van. De az igazságot csak Dr. Moseley tudta. A tíz esetből ugyanis csak két emberen végeztek hagyományos műtétet. További két beteg térdét csak átmosták. A maradék hat embernél pedig a vágáson kívül semmilyen változás nem történt. A doktor elérte, amit akart. Kísérletével bizonyította, hogy maga a hit is kiválthat gyógyulást. Hat hónappal később mind a tíz alany elégedetten jelezte vissza, hogy teljesen jól vannak. A kísérletek többsége ugyan sikeres volt, de kivételek itt is akadtak. Ugyanis az sem mindegy, hogy a betegek az állapot gyógyulásában vagy a romlásában hisznek.

placebo-teaser_0.pngA jelenség neve nocebohatás, amikor a beteg a javulás helyett, a rosszullétet beszéli be magának és a betegség kialakulására koncentrál. Megállapították, hogy azoknál az alanyoknál, ahol az orvos részletesebben ecseteli a problémákat vagy a fellépő mellékhatásokat, ott gyakrabban is jelentkezik. Allergiás betegeken olyan tablettákat teszteltek, melyek allergén anyagra figyelmeztette őket a betegtájékoztatón. A tabletták hiába nem tartalmaztak hatóanyagot, a kezeltek elhitték a dobozban leírtakat és ennek hatására fulladásra és kiütésekre panaszkodtak.

Ma már arra is külön figyelmet fordítanak, hogy az előállított gyógyszereknek milyen színe legyen. Más kutatások szerint, a termék ára is számít. Például, ha csak a mindennapi életet nézzük, a többségnek szimpatikusabb lehet egy drágább autó vagy ruha. Ízletesebbnek érezhetik a minőséginek hitt ételeket és italokat.

coffee-drinking-woman.jpgVegyük például a kávét. Emberek többsége el sem tudja kezdeni a napját nélküle, megisszák és rá egy percre úgy érzik, mintha kicserélték volna őket. Pedig a koffein koncentrációja csak körülbelül 35-45 perccel a szervezetbe jutás után éri el a hatásos szintet. Vicces szituáció volt, mikor egy fáradt csoporttársam előttem itta meg a koffeinmentes kávéját, majd áradozott, mennyire energikus lett tőle.

Lieberman és Dunlap érvelései alapján minden terápiának a kulcsa, ha hiszünk benne. A hit és az elhatározás csodákra képes. Sokan még mindig elviszik dolgozatírásra a kedvenc tollukat, vagy jól bevált kabalájukat és biztosak benne, hogy ezektől jobban teljesítettek.

holding-a-four-leaf-clover-553315453-5769550a3df78ca6e403f2df.jpgMegemlíthetjük akár a horoszkópot is. Jósolnak egy rossz napot és sokan máris ebben a hitben kezdik el a napjukat és valószínűleg rosszul is teljesítenek. A placebo tehát az emberi befolyásolhatóság bizonyítéka lenne? Erre még nincs egységes válasz, de a leírtak alapján érdemes fontolóra venni, hogy mit gondolunk magunkról és a világról. Pozitívan és hittel mindig több esélyünk lesz egy jobb és egészségesebb életre.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása